von csúf-Márky Angol Bulldog Kennel
Menü
     
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
Vendégeink

Earl és a csapat

Egyszer talán személyesen...

     
Memorial photo

 

Lucky Lukee's Hello Kitty

Kevin Davis (judge)

owner of the world famous OCOBO kennel

     
Bemutatkozás

von csúf-Márky

A kennelt feleségemmel alapítottuk, német dogokkal foglalkoztunk kizárólag sárga és csíkos színekben tenyésztettünk.A MEOE által a kennelnév igazolást 1989.június 01-én kaptuk meg.

Közel két évtizeden keresztül foglalkoztunk német dogokkal, sok sikerben volt részünk de a legnagyobb öröm a kutyákhoz tartozó emberi kapcsolatok alakulása volt számunkra. Három kontinens, tizenhét országba kerültek kutyáink, ezáltal sok kutyás barátra leltünk. Minden kapcsolat egy-egy idegen kultúra megismerését is jelentette számunkra. A német dogok tenyésztése 2002-ig tartott.

Ezután megpróbáltam a család, időközben kialakult kutyás szokásaihoz integrálódni, segítettem a shih-tzuk és chihuahuák körül, mivel feleségem megalapította a „Szobatorpedó”, gyerekeim pedig a „Piccolo amico” kenneleket.

Közel három évig voltam saját kutya nélkül, de feleségem látta gyötrődésemet és rábeszélt, hogy tartsak ismét kutyát. Persze, hogy rábólintottam, de nagy problémát okozott a fajta kiválasztása, mivel napi elfoglaltságomhoz jobban igazodó fajtáról lehetett csak szó és egy kikötésem volt, semmiben ne hasonlítson a német doghoz.

Feleségem meglepetése telitalálat volt, mivel 2006-ban meglepett két angol bulldoggal. Először komoly fenntartásaim voltak a két szuszogó géppel szemben, aztán egy év elég volt, hogy teljesen levegyenek a lábamról. Nagyon megkedveltem a fajtát, jelenleg négy kutyám van és két éve megszületett az első angol bulldog almunk is. Továbbiakban is szeretnék a bullik tenyésztésével foglalkozni, hiszen leírhatatlan boldogság számomra a kis bullik nevelése.

A német doggal elért a sikereim a múlté, szép emlék, melyre visszautalni, hivatkozni nem akarok a bulldogosok táborában, méltatlannak és sprotszerűtlennek tartanám, azokkal szemben, akik ezt a fajtát évtizedek óta kimagaslóan tenyésztik. Ezért tiszta lappal, a nulláról kezdem, a német doggal elért címeimet, például a mestertenyésztői titulust nem használom.

Tenyésztési meglátásom:

  • vedd a legjobbat
  • vidd a legjobbhoz
  • várd a legjobbat.

Bulldogos üdvözlettel: MadarászjánOs

Utóírat:

Russel példaképe Napóleon,

Napóleon példaképe Ceasar,

Ceasar példaképe Nagy Sándor,

Nagy Sándor, HERKULES

akart lenni, aki nem is létezett!

 

     
Csúf-márkyk

Sleepy Sadie von csúf-Márky

ismertebb nevén:

MÁLNA

 

     
Ezek is mi vagyunk

 

     

 

     
Látogatók száma
Indulás: 2008-08-27
     

Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG